5 faktoros fogyókúra

Diéta, fogyókúraNagyon népszerűek manapság a sztárok által alkalmazott fogyókúrák, mivel ki ők a szemünk láttára változnak át és kapnak olyan alakot amiről mi mindig is csak álmodtunk. Példaként felhozhatjuk Milla Jovovichot, akit az Ötödik elem és a Kaptár című filmekben már láthattunk. Ő a szülése után 83 kilóra hízott és ebből az állapotból nyerte el egy sikeres fogyókúrának köszönhetően a jelenlegi állapotát. Ehhez csak odafigyelés és akaraterőre volt szüksége. Ha neki sikerült, akkor nekünk is fog.

Az 5 faktor diéta, ahogy az a nevében is szerepel az ötös számra épít, vagyis fontos, hogy mindenből öt legyen ideje alatt. Az öt hetes fogyókúra azért is eredmények, mert a tapasztalatok szerint a fogyókúrázók nagy része ennyi idő után nagy számban befejezi a fogyókúrát, mivel nincs eredménye a fáradozásának. A napi ötszöri étkezés igazán jónak tűnik, hiszen a fogyókúrák többsége ezt nem engedélyezi. Természetesen nagyon sok szerepe van a bevitt élelmiszernek!

Az alkoholról és a cukros üdítőkről le kell mondanunk az 5 faktor diéta mellett. (Ahogyan ez más diétáknál is hasonlóan van.)
A fogyókúra során a testmozgás sem maradhat el, s a módszer atyja úgy vallja, hogy a naponta többször végzett gyakorlatok hatásosabbak, mintha egy órán keresztül izzadnánk a konditeremben.

Az 5 hét alatt lehetőségünk van nassolni, mindössze 5 alkalommal. Ugye milyen jól hangzik?

5 faktoros diéta mintaétrend, amit 5 héten keresztül kell tartanunk.

1. nap
Reggeli: pirítós, omlett tojásfehérjéből, zsírszegény tej.
Tízórai: aszalt vagy friss barack, zsírszegény sajt.
Ebéd: tonhal zöldsalátával.
Uzsonna: gyöngyhagyma chilivel.
Vacsora: pepperonis melegszendvics sajttal és paradicsommal, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérből.
2. nap
Reggeli: zöldpaprika, omlett tojásfehérjéből.
Tízórai: zsírszegény natúr joghurt friss gyümölccsel.
Ebéd: csirkesaláta curryvel, egy zsírszegény joghurt.
Uzsonna: egy szelet barna kenyér pulykamellsonkával és light sajttal.
Vacsora: tonhalsaláta.
3. nap
Reggeli: almás-fahéjas zabkása, omlett tojásfehérjéből.
Tízórai: zsírszegény joghurt gyümölcsdarabkákkal.
Ebéd: tört krumpli, sovány pulykahús grillezve, vegyes saláta.
Uzsonna: gyümölcs tetszés szerint.
Vacsora: grillezett csirkemell brokkolival, barna rizzsel.
4. nap
Reggeli: omlett tojásfehérjéből, zsírszegény sajt, egy paradicsom.
Tízórai: aszalt vagy friss barack, egy zsírszegény joghurt.
Ebéd: egy főtt tojás, zsírszegény sajt, sült pulykamell, fejes saláta.
Uzsonna: natúr joghurt friss gyümölccsel.
Vacsora: párolt gomba, zöldsaláta.
5. nap
Reggeli: müzli zsírszegény tejjel.
Tízórai: egy alma, light sajt.
Ebéd: pulykamell, egy szelet barna kenyér.
Uzsonna: pirítós tonhallal és sajttal.
Vacsora: spagetti paradicsomszósszal.
6. nap
Reggeli: müzli zsírszegény tejjel.
Tízórai: almás-fahéjas müzli, egy zsírszegény joghurt, egy alma.
Ebéd: pulykamell édesburgonyával.
Uzsonna: egy müzliszelet, egy zsírszegény joghurt.
Vacsora: grillezett csirkemell burgonyával, párolt zöldborsóval.
7. nap
Egyél, amennyi jólesik, és pihenj sokat!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>